Folytatódik a Csongrád Megyei Vállalkozásfejlesztési Program! - Érdemes mielőbb regisztrálni Nyomtat
Írta: Tanács Mária   
2015 szeptember 17. (csütörtök) 13:30

 

Új szemléletet képviselve, folytatja mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknak szóló képzési programját a Csongrád Megyei Önkormányzat. A Csongrád Megyei Vállalkozásfejlesztési Program sikeres tavaszi projektje után most ősszel ismét ingyenes gyakorlatorientált üzleti szeminárium indul 20 vállalkozónak Szegeden, míg Szentesen, Hódmezővásárhelyen és Mórahalmon ingyenes üzleti előadásnapok várják a fejlődést kereső vállalkozókat.

Ez az év valamennyi gazdasági szereplő életében meghatározó, hiszen az új Európai Uniós támogatási ciklus hatalmas fejlesztési forrásainak köszönhetően Csongrád megyében is megindulhat a fellendülés. Ennek kulcsszereplői és egyben nyertesei lehetnek a mikro-, kis- és közepes vállalkozások. A gazdaságfejlesztést számos kormányzati program segíti, de a Csongrád Megyei Önkormányzat a tavaszi képzés pozitív tapasztalatai alapján változatlanul úgy látja, szükség van ezeket kiegészítve helyi kezdeményezésekre is.

A Csongrád Megyei Önkormányzat tavasszal – felismerve, hogy milyen sokat tehet a sokszor nem kellően megbecsült helyi vállalkozókért – úgy döntött, élére kíván állni a fejlődésnek, és a maga eszközeivel segíteni kívánja a vállalkozásfejlesztés új, hatékonyabb helyi modelljeinek kialakítását. A Szegedi Tudományegyetem Gazdaság- és Vállalkozásfejlesztési Központjával, valamint a Csongrád Megye Fejlesztéséért Nonprofit Kft.-vel közösen képzési programot indított, hogy egy vállalkozás valós életében kamatoztatható ismereteket nyújthasson, egyebek mellett az üzletszerzés, a piackutatás, a költségoptimalizálás, a pályázati források kihasználása területén.

Az első, tavaszi üzleti szemináriumon 20 vállalkozó vehetett részt ingyenesen, a képzés keretében megosztották tapasztalataikat, és a szakmai ismeretek bővítése mellett az előadókkal közösen igyekeztek válaszokat találni az őket foglalkoztató üzleti, jogi, adózási kérdésekre. Az eredményes programot és az igényeket látva határozott úgy a Csongrád Megyei Önkormányzat, hogy most ősszel Szegeden folytatja vállalkozásfejlesztési programját, és az újabb ingyenes üzleti szemináriumok mellett szintén ingyenes üzleti előadásnapokat szervez Szentesen, Hódmezővásárhelyen és Mórahalmon. A programba a vállalkozók eddigi értékes visszajelzései részben már be is épültek, de a Csongrád Megyei Önkormányzat továbbra is várja az észrevételeket a projekttel kapcsolatban.

Kakas Béla, a Csongrád Megyei Önkormányzat elnöke a képzési program fővédnökeként úgy látja, ez az újszerű képzés befektetés abba, hogy a minden vállalkozó a saját képességeinek fejlesztésével, a lehetőségei maximális kihasználásával erősítse meg a vállalkozását, és új munkahelyeket hozzon létre.

Üzleti szeminárium

A Csongrád Megyei Vállalkozásfejlesztési Program üzleti szemináriuma 7 interaktív előadásból, konzultációból áll, és 2015. október 6-ával veszi kezdetét Szegeden. A képzés piaci értéke egy résztvevőre vetítve 120.000 forint. Ezt a költséget most is teljes egészében átvállalja a Csongrád Megyei Önkormányzat. Összesen 20 hely van az ingyenes képzési programban, ezekre egy online kérdőív kitöltésével pályázhatnak a megyei székhellyel rendelkező mikro-, kis- és közepes vállalkozások. A szemináriumi képzésre a www.csongrad-megye.hu oldalon lehet majd jelentkezni, előreláthatólag 2015.09.22-től.

Üzleti előadásnapok

Ősszel Szentesen, Hódmezővásárhelyen és Mórahalmon a megyei vállalkozásfejlesztési program részeként üzleti előadásnapok is lesznek. Ezek 4 előadást vonultatnak fel a legfontosabb, vállalkozókat foglalkoztató témákat felölelve, és ezek a képzési alkalmak is ingyenesek a pályázó vállalkozóknak.

Kiknek érdemes pályázni?

  • Minden olyan vállalkozónak, vezetőnek, aki keresi a fejlődés útját, a továbbképzések iránti, rutinszerűen kialakult bizalmatlanságot legalább egy kicsit félre tudja tenni, és felismeri, hogy egy ilyen képzésre érdemes időt szánni.
  • Minden olyan vállalkozónak, vezetőnek, aki felkészültebben akar élni az új uniós ciklus pályázataival, aki a támogatások lehívásában nemcsak terhet, de megsokszorozható lehetőségeket is lát.
  • Minden olyan vállalkozónak, vezetőnek, aki hatékonyabb szervezeti működés mellett szeretne sikeres marketing-stratégiát alkalmazni.
  • Minden olyan vállalkozónak, vezetőnek, aki adóügyekben és pénzügyekben tisztábban akar látni, hogy terveihez könnyebben tudja megteremteni a szükséges forrásokat.

Melyek a kiválasztás szempontjai?

A Csongrád Megyei Önkormányzat szeretné, ha minél több vállalkozó jelentkezne, hogy a képzések keretében különböző ágazatok, cégméretek és a megyei területi különbözőségek is megjelenhessenek. A választás fő szempontja az lesz, hogy minél szélesebb palettát fedjenek le a résztvevők, de előnyben lesznek azok, akik a tavaszi képzésről lemaradtak. Aki nem kerül be a most induló, őszi szemináriumi képzésbe, annak lehetősége lesz ellátogatni a szentesi, a hódmezővásárhelyi és a mórahalmi üzleti előadásnapokra. Terveink szerint a jövőben minden járási székhelyen elérhető lenne ilyen típusú, folyamatos képzés.

A képzés és az előadások tervezett programja letölthető itt.