Üdvözöljük a főoldalon!
Megyejáró Néptáncfesztivál Ruzsán PDF Nyomtat Email
Írta: Tanács Mária   
2014 július 15. (kedd) 12:39

2014. augusztus 16-án szombaton, Ruzsán Nemzetközi Megyejáró Néptáncfesztivál várja az érdeklődöket.

 A rendezvény meghívója, programja letölthető innen.

Bővebben...
 
Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési fórum Kecskeméten PDF Nyomtat Email
Írta: Tanács Mária   
2014 június 30. (hétfő) 08:43

A tervek szerint 2015. január 1-jétől kezdheti meg működését Kecskeméten a Miniszterelnökség vidékfejlesztési államtitkársága – jelentette be a szervezet új vezetője szerdán, a XV. Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Fórumon, Kecskeméten.

Kis Miklós Zsolt előadásában úgy fogalmazott: ez a döntés nemcsak jelzés értékű, hanem gyakorlati szempontból is hasznos a térség „nagyon komoly” agrárpotenciálját figyelembe véve. A Kecskeméten kialakítandó apparátusban számítanak a helyi fiatal szakemberek és értelmiség munkájára is – tette hozzá.

Rámutatott: a vidék alapja a mezőgazdaság, az agrárium alapjai pedig a kis és közepes családi gazdaságok, ezért a vidékfejlesztési államtitkárság legfontosabb feladata a következő 7 évben rendelkezésre álló uniós források hatékonyabb, egyszerűbb, átláthatóbb, a vidéki mikro-, kis- és középvállalkozások számára kézzelfoghatóbb felhasználása lesz.

Bővebben...
 
Látványkonyha népszerűsítő rendezvény PDF Nyomtat Email
Írta: Tanács Mária   
2014 május 30. (péntek) 16:12

2014. július 1-én kerül megrendezésre Mórahalmon

a Gasztronómiai hagyományok életben tartását segítő látvány és bemutatókonyha

című pályázathoz kapcsolódó népszerűsítő rendezvény, amelynek meghívója letölthető innen.

 

Bővebben...
 
Turisztika 2013 nyertesek PDF Nyomtat Email
Írta: Tanács Mária   
2014 május 27. (kedd) 09:53

A turisztikai tevékenységek ösztönzése jogcím 5. körében benyújtott pályázatok ügyintézése lezárult.

A nyertesek listája letölthető innen.

 

A 104/2013. (XI.14.) VM rendelet alapján, a tursztikai tevékenységek ösztönzéséhez a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2013-ban nyújtandó támogatások jogcímre 2013. november 25. és 2014. január 15. között lehetett pályázatot benyújtani. A Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesülethez összesen 22 darab kérelem érkezett, amelyből 10 darab felelt meg a jogcímrendelet szerinti követelményeknek.

 
Látványkonyha bemutató rendezvény PDF Nyomtat Email
Írta: Tanács Mária   
2014 május 12. (hétfő) 16:16

2014. június 12-én kerül megrendezésre Mórahalmon

a Gasztronómiai hagyományok életben tartását segítő látvány és bemutatókonyha

című pályázathoz kapcsolódó rendezvény, amelynek meghívója letölthető innen.

 

Bővebben...
 
« ElsőElőző12345678910KövetkezőUtolsó »

7 / 35 oldal