Üdvözöljük a főoldalon!
LEADER pályázati felhívás- és rendelettervezet PDF Nyomtat Email
Írta: Tanács Mária   
2009 szeptember 04. (péntek) 09:09
Az umvp.eu-n megjelent a  földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter rendelet-tervezete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről.
A Leader program keretében támogatás vehető igénybe az illetékes LEADER HACS területén a HPME katalógusban foglaltaknak megfelelően az alábbi jogcímek keretében megvalósuló fejlesztésekre:

 

    •    LEADER közösségi célú fejlesztés;
    •    LEADER vállalkozási alapú fejlesztés;
    •    LEADER rendezvény;
    •    LEADER képzés;
    •    LEADER térségen belüli együttműködés;
    •    LEADER térségek közötti és nemzetközi együttműködés;

    •    LEADER tervek és tanulmányok.

A pályázatokat 2009. október 1. és 2009. október 31. között, ezt követően évente március 1 és 31, valamint október 1-31. között az illetékes LEADER HACS munkaszervezeti irodájába, az MVH által rendszeresített formanyomtatványon, postai úton lehet benyújtani.


Részletek a http://www.umvp.eu/?q=hirek/leader-palyazati-felhivas-es-rendelettervezet címen találhatók, ahonnan letölthető a  rendelet-tervezet, a pályázati felhívás-tervezet és a HPME katalógus.

Forrás: umvp.eu


 
II. Magyar Vidék Napja a Vajdahunyadvárban PDF Nyomtat Email
Írta: Tanács Mária   
2009 augusztus 28. (péntek) 14:18
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében a szervező FVM VKSZI Társadalmi Kapcsolatok Igazgatósága egy újabb eseményen, a szeptember 18-án megrendezésre kerülő II. Magyar Vidék Napján kínál lehetőséget a Helyi Akciócsoportok – így a Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület - működési területén élő és dolgozó kézművesek, iparművészek, hagyományőrző civil szervezetek, magyar termékeket előállító kisvállalkozók tevékenységének megismertetésére.

Az idén másodjára megrendezésre kerülő Magyar Vidék Napján alkalom a nyílik:
    •    kiállításra, bemutatkozásra,
    •    aktív népművészeti, iparművészeti szereplésre,
    •    árusításra
    •    művészeti csoportok bemutatkozására,
    •    a Parasztolimpián csapatállításra,
    •    és felhőtlen szórakozásra.

A II. Magyar Vidék Napján – hagyományt teremtő szándékkal – lehetőséget kívánnak teremteni a régióknak arra, hogy összemérhessék erejüket, tudásukat, találékonyságukat a Parasztolimpia keretében. Az ötlet egy horvát határ menti kis zalai falutól, Resznektől származik. Ott már évek óta, sikeresen, megrendezik a Parasztolimpiát. A versenyben minden régiót egy-egy 5 fős csapat (egy nő és négy férfi) képvisel.

Várjuk a kiállítani, fellépni, árusítani, versenyezni szándékozók jelentkezését.

Határidő:            2009. szeptember 8., 16 óra


Jelentkezés és további információ:    
Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület, Tanács Mária 62/998-518




 
Kenyérünnep és Családi nap az Erzsébet Gyógyfürdőben PDF Nyomtat Email
Írta: Tanács Mária   
2009 augusztus 24. (hétfő) 14:11
2009. augusztus 20.-án került megrendezésre a Kenyérünnep és Családi nap az Erzsébet Gyógyfürdőben, amelyet az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatott. Az ÚMVP standon a programok lebonyolításában a HACS és a Mórahalmi HVI munkatársai is részt vettek.

Az ÚMVP sátor az Erzsébet Fürdő nyári bejáratánál  került berendezésre. A délután folyamán  a HACS és a HVI munkatársai  folyamatos tájékoztatást nyújtottak az érdeklődők számára az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programról, a LEADER-ről, a vidék fejlesztésének lehetőségeiről és  tájékoztató anyagokat osztottak szét az érdeklődőknek. A munkaszervezet és a HVI közvélemény-kutatást végezett, azzal kapcsolatban, hogy a látogatók szerint milyen fejlesztésekre lenne szükség Mórahalmon. Az elképzelések egy ötletládába kerültek.

A programsorozat a Szent László templomban az Újkenyér szentelővel és az ünnepi misével kezdődött, majd a további programok színhelye az Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő volt. A szervezők gondoltak a gyerekekre is, akik játékos gyermekfoglalkozásokon, „Mórahalom legangyalibb gyerkőcei” gyermekszépségversenyen, a Tisza Art „Sül a banya” című előadásán és a Miniszínház előadásában a Helló, Kleo! mesejátékon vehettek részt.

A továbbiakban volt Kenyérlángos kóstolás az Erzsébet Kávézó teraszán. Ezt követően a  Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola Fúvószenekara mutatkozott be, majd  az ÚMVP támogatásával készült meglepetés műsort láthatta a közönség.  Ezután zenés fürdő party és  Anita koncert következett.  A programsorozat tűzijátékkal zárult. Kísérőprogamok keretében fürdő- és színházjegy sorsoláson vehettek részt a látogatók.

Az ötletládában  összesen 186 db ötletcímke gyűlt össze, amelyből 178 db értékelhető. Az ötletcímkéken 251 db ötletet fogalmaztak meg a látogatók. A legtöbb szavazat alapján a fürdő közelében a parkolóhelyek számának növelésére; a fürdő bővítésére, fejlesztésére; a kerékpárutak és a játszóterek építésére lenne szükség.

Mórahalom, 2009. augusztus 24.
Tanács Mária




 
Leader fórum Budapesten PDF Nyomtat Email
Írta: Tanács Mária   
2009 július 06. (hétfő) 09:04
Július 2-án a Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület képviselői is részt vettek azon az országos egyeztető megbeszélésen, amelynek a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium adott helyet.
A fórumot Dr. Forgács Barnabás szakállamtitkár Úr nyitotta meg, aki beszédében összegezte a megbeszélés fő témáit és felhívta a figyelmet a jogi szabályozás hiányosságaira, megoldandó problémáira.
A résztvevők hozzászólásaikban az alábbi területekre fogalmaztak meg javaslatokat:
•    A munkaszervezet felépítése, létszáma
A felszólalók rávilágítottak a finanszírozási rendeletben és a projektindító dokumentumban lévő humánerőforrással kapcsolatos eltérésekre. Javaslatot fogalmaztak meg a pontosítás, az optimális létszám megjelölése érdekében.
•    A munkaszervezet tagjainak végzettsége
A rendelet a munkaszervezet tagjai számára felsőfokú végzettséget ír elő, felvetődött arra vonatkozó javaslat is, hogy határozzák meg azon feladatköröket, melyek elvégzéséhez elegendő a középfokú végzettség is.
•    A HACS-ok és HVI-k feladatainak pontos meghatározása
A felszólalók javasolták a HACS-ok és a HVI-k feladatainak pontos meghatározását és rögzítését az átfedések és az ebből adódó problémák elkerülése érdekében. Felvetődött az országos szintű feladat meghatározás gondolata és modellezése is.
•    Tájékoztatási kötelezettség a ki nem szervezhető feladatok esetében
A felszólalók javaslatokat fogalmaztak meg a feladatok pontosítására, a honlapok működtetési feltételeinek konkretizálására vonatkozólag.
•    Bérek
Dr. Forgács Barnabás szerint elegendő Irányító Hatósági rendeletbe foglalni a munkaszervezet felépítésére és a bérezésre vonatkozó előírásokat.
•    Kifizetést igazoló bizonylat
•    Teljesítési Igazolás
Javasolták a jelenlévők a teljesítési igazolásban történő elvégzett feladatok rögzítésére vonatkozó rendeletbeli kritérium átgondolását, felhívva a figyelmet az ezzel járó plusz adminisztrációs tevékenység negatívumára.
•    A megtett kilométer maximalizálása és elszámolása
•    Az iroda kialakításának, bérleti díjának, működtetési feltételeinek konkretizálása
•    Csatolandó dokumentumok konkretizálása (hiánypótlás feltételei)
A javaslat szerint nem az FVM rendeletben kellene szabályozni, hanem a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal közleményében kellene meghatározni a beadandó dokumentumok körét. Cél a hiánypótlások, valamint az utólagos helyszíni ellenőrzés utáni támogatás-visszavonások számának csökkentése.
•    III. vagy IV. tengely forrásai kerüljenek lehívásra
•    Elszámolható költségek köre
•    HACS-HVI feladatainak lehatárolása

Dr. Forgács Barnabás elmondta, hogy a jelen megbeszélésen elhangzott javaslatokat figyelembe véve, a délután folyamán, további egyeztetéseket folytatnak a finanszírozási rendelet átdolgozása érdekében.
Forrás: umvp.eu
 
Spárgafesztiválon jártunk PDF Nyomtat Email
Írta: Tanács Mária   
2009 június 15. (hétfő) 11:17
2009. június 12-én és 13-án került megrendezésre a XV. Öttömösi Spárgafesztivál, amelynek szombati közönségnapját az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatta. A település pályázatának összeállításában a Mórahalmi HVI és a Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület munkatársai is részt vettek.
Az ÚMVP sátor - melyet a Merlin Communications Kft. biztosított - rendezvény központi helyén a színpaddal szemközt került berendezésre. A nap folyamán a mórahalmi és kisteleki HVI, a Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület képviselője és a Merlin által biztosított hoszteszek folyamatos tájékoztatást biztosítottak az érdeklődők számára az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programról, az elérhető támogatásokról és pályázati lehetőségekről.
A Spárgafesztiválon megjelenteket Bata Ferenc polgármester Úr köszöntötte, aki Kiss Péter társadalompolitikai minisztert – a rendezvény fővédnökét - kérte fel a fesztivál ünnepélyes megnyitására. Ezt követően követően kitüntetések, elismerések átadására került sor. A folytatásban a helyi óvodások és általános iskolások műsora szórakoztatta a vendégeket. A kulturális programot az öttömösi civil szervezetek bemutatói (pl.: helyi Aikido Önvédelmi Klub) is színesítették.
A legnagyobb várakozás természetesen a spárgából készült ételkülönlegességek kóstolását előzte meg. A közismert rántott spárgától a kuriózumnak számító spárgás süteményekig mindent megízlelhettek a látogatók.
A délutáni program részeként a Barátok közt sztárja Lóránt Krisztina mutatkozott be humoros egyéni hangvételű műsorszámával. A fesztivál az elmaradhatatlan tűzijátékkal és szabadtéri bállal zárult.
 
« ElsőElőző3132333435KövetkezőUtolsó »

33 / 35 oldal